GYIK - Professional

Az egész világon nagy az érdeklődés a gyermekvédelmi rendszerek iránt - és nagyon sok vita folyik arról, hogy hogyan határozzuk meg vagy definiáljuk, hogy mi is a gyermekvédelmi rendszer és mi tartozik bele.

Egyrészről gondolhatunk a gyermekvédelemre mint különböző folyamatok, törvények, szakpolitikák és szolgáltatások rendszere, amelyek holisztikusan összedolgozva biztosítják a gyermekek védelmét és jólétét, beleértve a megelőző és a reaktív szolgáltatásokat is (pl. abúzusra adott válasz). Ez a különbség a kerekek, a motor, az ülés és egy teljes autó között!

Ahogy a neve is mutatja, a szolgáltatás alapú értékelés esetében a gyermeknek nyújtandó segítséget az elérhető szolgáltatások alapján határolják körbe. Az igényfelmérés során a gyermek helyzetét mérjük fel, és, hogy abban a helyzetben mire van szükség. Például 'iskolába kell járnia' a szolgáltatás alapu válasz, miközben 'tanulás' az igényfelmérés eredménye.

Amennyiben a felmérésünket és a gondozási tervet a gyermek igényeire mérjük, az abban az esetben is hasznos, ha kevés erőforrás áll a rendelkezésünkre - hiszen ez biztosítja, hogy a gyermek mindenek feletti érdeke valósul meg, és kreativitásra ösztönöz a gyermeknek megfelelő megoldás meghatározásához. Az előző példában a tanulásról volt szó: egy gyerek többféleképpen is tanulhat, ebből az egyik az ha iskolába jár, de kaphat magántanárt is, járhat klubba vagy egy tréning programra, ami számára sokkal megfelelőbb lehet.

Sok szervezet és kormányzat vezeti be az esetkezelést mint munkamódszert. Az esetkezelés egy folyamat, vagy folyamatok összessége, amely meghatározza, hogyan kell egy esetet kezelni, kinek kell milyen időintervallumban beavatkoznia, hogy minden esetet rendszerszerűen kezelhessünk. Ahhoz is hozzásegít, hogy időben adjunk segítséget és az eseteket konzisztensen kezeljük. Ezek a rendszerek általában azt is meghatározzák hogyan kell eseteket átadni más szervezeteknek és a különböző intézményeknek hogyan kell együttműködnie.

Bármilyen módon van is az esetkezelés szabályozva, három fő részből áll minden rendszer: Felmérés (és tervezés), Intervenció és Utánkövetés és felülvizsgálat. Amennyiben ebből bármelyik is hiányzik, nem beszélhetünk átfogó esetkezelési rendszerről.

Azt is meg kell érteni, hogy az esetkezelés önmagában nem intervenció vagy program - ez csak egy módja annak, hogy a munkánkat megszervezzük, önmagában ez NEM egy caládoknak biztosított szolgáltatás.

A gyerekekkel való minden tervezést és munkát rendszeresen felügyelni kell. Gyakran, az esetkezelés során beállítanak automatikus felülvizsgálati időket. Ezek a felülvizsgálatok fontosak ahhoz, hogy biztosítsuk, hogy a terv jó úton halad a megvalósulás felé, vagy, hogy a terv továbbra is megfelel a gyermek igényeinek, vagy módosítsunk rajta, amennyiben ez szükséges.

Felülvizsgálatok gyakoriak egy tervezés elején, de az után is rendszeresek - bár ritkábbak lesznek. A felülvizsgálatok mindenkinek lehetőséget adnak - a gyermekeket beleértve, hogy megbeszéljék, hogyan halad a terv megvalósítása. Ideális esetben a felülvizsgálati megbeszélést olyan valaki vezeti, aki a család napi ügyeiben nem vett részt, tehát pártatlan.

Gyakran nincs 'tökéletes' eredménye a gyermekvédelmi munkának, bármennyire is erre törekszünk. Van, amikor csak a 'legkevésbé rossz' helyzetre tudunk törekedni, nem a 'legjobb esetre'. Másrészt sikernek könyvelheti el, ha egy gyermek veszélyeztetettségét elfogadható szintre sikerült csökkentenie és sikerült olyan tudást átadni a gyermeknek, amivel képes megküzdeni az életében bekövetkező változásokkal. Ebbe beletartozik, hogy a jogai érvényesülnek, és a lehető legtöbbet érheti el (pl. az oktatásban).

Nem feltétlenül. Jelentheti azt is, hogy a családban újabb probléma merült fel. Azt is jelentheti, hogy a család megbízik a gyermekvédelmi ellátásban.

Bizonyos családok esetében nem arról van szó, hogy állandóan újabb problémák merülnek fel, hanem, mint egy forgóajtónál, ugyanazok a problémák jönnek újra és újra elő. Ez azt is jelzi, hogy korábban csak a tüneteket kezeltük, és nem a valós okokat. Ez arra vezet minket, hogy a segítségünk nem volt hatékony, és a család segítésének más módját kell megtaláljuk.

Meg kell értenünk, hogy a fiatal miért nem akar a szolgálattal dolgozni: számára mások a fontos dolgok, vagy mások a problémái, máshogy látja mint mi felnőttek? El kell érnünk, hogy a fiatal ezekről a kérdésekről beszélni tudjon velünk.

Arról is beszélnünk kell a gyermekkel, hogy van-e más, kreatívabb megoldás a szükségletei kielégítésére - hiszen más lehetőségek is lehetnek. Például ha a gyerek nem szeretne a terápiás foglalkozásokon részt venni (mert úgy gondolja haszontalan), de lehet, hogy örömmel részt vesz egy életvezetési tréningen (ahol az egymáshoz viszonyulás sok formáját elsajátíthatja). Ez egy másik ok, amiért a szükségletek vezette gondozási terv hatásosabb, mint egy szolgáltatás-vezérelt, és segít kitalálni, hogy valójában mi a fontos.

Valójában, ha egy fiatal nem szeretne egy szolgáltatást igénybe venni, és más eléggé autonóm, akkor nehéz lenne rákényszeríteni, hogy elmenjen. Ezen kívül a kényszerítés igazán nem segítené a fiatallal kialakítandó pozitív kapcsolatot. Bizonyos esetekben hasznos, ha egy időre 'felfüggesztjük' az ügyeket, mert a fiatalban kialakulhat az, hogy tiszteljük a véleményét és befolyásolhatja azt, hogy mi történik vele (ami végülis hozzájárul a fejlődéséhez és a rehabilitációjához). A kivétel az, amikor a szolgáltatás a gyermek biztonságát szolgálja. Bár fontos a gyermekek kívánságainak és érzéseinek meghallgatása, a gyermekek védelmének biztosítása a felnőttek felelőssége marad.

Ez egy nehéz kérdés, mert általában a gyermeknek mindig családi körben a legjobb, ahol egyén ifigyelem jut rá és ahol valós kapcsolatokat alakíthat ki a számára fontos felnőttekkel. Sajnos azonban vannak olyan helyzetek, amikor az intézményi ellátás jobb a gyermek részére.

A gyermek számára káros, ha sokszor helyezik más és más helyre (amely során az elutasítást és a bizonytalanságot éli meg). Ezért amennyiben nehezen kezelhető gyermekről van szó, akinek esetében az alternatív elhelyezés - mint például a nevelőszülő - nem tudna megfelelő biztonságot nyújtani neki- akkor jobb az intézményi elhelyezést választani, mint kevésbé traumatizáló megoldást hosszú távon. Ehhez hasonlóan a nagy autonomitást megélt gyermekek (mint például az utcán élt gyermekek vagy idősebbek akik már szorosan kötődnek a családjukhoz) - már nem szeretnének egy új családot.

Egy lehetőség helyett az optimum megoldás a különböző lehetőségek mérlegelése lenne: a családon belülik,nevelőszülői ellátástól az intézményesig - és aztán a gyermek különleges helyzetétől függően dönteni az ő mindenek feletti érdekében. Még akkor is, ha az intézményes ellátás számára a legjobb, akkor is kis létszámu intézményben kell elhelyezni, ahol személyes figyelmet kap, és nem egy nagy, személytelen otthonban.

Kisbabákat és kisgyermekeket - még akkor is, ha később örökbefogadják őket- kizárólag alternatív nevelőszülői ellátásba szabad helyezni.

Az abúzus minden formájára figyelnünk kell: viszont az abúzus közvetlen, középtávu és hosszútávu hatása a gyermekre minden esetben más lesz. Amikor gondozási terveket készítünk a gyermek részére, természetesen azokat az abúzusokat kell priorizálnunk, amelyeknek azonnali vagy rövidtávu hatása van a gyerekre nézve (főleg, amennyiben ezek az életét veszélyeztetik), de a középtávu és hosszutávu problémákat is kezelnünk kell.

A fizikai és szexuális abúzus rövidtávu és azonnali megoldásokat követelnek. Másrészt viszont bizonyos eseteken az elhanyagolás és az érzelmi abúzus fontosságát hátrasorolhatjuk, mivel ezek hatásai hosszabb távon jelentkeznek. Tudjuk, hogy az érzelmi abúzusnak a felnőttkorig kimenő drámai hatásai vannak -  amelyek felnőttkorban függőséghez, kapcsolati problémákhoz és nem megfelelő szülői attitűdökhöz vezethetnek.

Az esetekre vonatkozó dokumentációt itt találja. 

Ezt a projektet a következő szervezetek támogatják: