- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
- 165 megtekintés
Jelen kutatás az Európai Unió által finanszírozott AWAY projekt részeként jött létre. Célja, a projektben részt vevő tagállamok (Bulgária, Horvátország, Magyarország, Románia) eltereléssel kapcsolatos gyakorlatának összehasonlítása volt.
Az összehasonlítás korántsem volt egyszerű: míg a legtöbb országban a nemzetközi meghatározásokkal összhangban az elterelés a bírósági eljárásoktól való elterelést jelenti, így az első bírósági kihallgatás előtt zajlik, addig más országokban az elterelés alatt olyan alternatív eljárásokat is értenek, amelyek a bírósági kihallgatások és az ítélethozatal között kezdeményezhetők³.
A projekt másik célja, hogy elősegítse a gyanúsított, illetve vád alá helyezett gyermekek eljárásjogi biztosítékainak megvalósulását és a gyermekbarát igazságszolgáltatás érvényesülését. A gyermekek számos akadállyal szembesülnek, ha jogaikat kívánják érvényesíteni. Ennek egyik oka különleges státuszuk: az, hogy kiskorúak, hiányzik, illetve korlátozott a jogi cselekvőképességük, valamint hogy rendszerint gyermekvédelmi szakellátásban vagy a társadalom peremére szorult csoportokban élnek. Az igazságszolgáltatás oldaláról a szakemberek mérlegelésén múlik, hogy elterelést alkalmaznak-e.
A kutatás az Európai Parlament és a Tanács három irányelvének megvalósulását is vizsgálja az érintett tagállamokban, amelyek szorosan kapcsolódnak a fiatalkorúak igazságszolgáltatásának kérdéséhez.
Jelen beszámoló az AWAY projekt részeként elkészült öt országjelentés egyike. A kutatás mind az öt tagállamban azonos módszertan alapján valósult meg. Az eredmények ismertetése mellett a jelentés figyelemre méltó gyakorlatokat is kiemel, ajánlásokat is megfogalmaz, valamint megvizsgálja azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják és hátráltatják az elterelés különböző formáinak hatékony alkalmazását és az Európai Unió vonatkozó irányelveinek megvalósulását.
Közép-Kelet-Európa országaiban az elmúlt húsz évben komoly változások zajlottak a fiatalkorúak igazságszolgáltatásában, és ezek a változások az alternatív eszközök, az elterelés, az áldozat–elkövető közötti mediáció és más resztoratív technikák alkalmazását is érintik. A közép-kelet-európai régió egyetlen országában sincs azonban teljesen elkülönült és fiatalkorúakra specializálódott igazságügyi rendszer, és noha a régióban a törvénnyel összeütközésbe került fiatalok többségét kisebb kihágásokkal, illetve nem erőszakos bűncselekmények elkövetésével vádolják, a pozitív irányú változások ellenére a hangsúly továbbra is a büntető szemléleten van.
Ez sajnos Magyarországra is igaz: az egyéni szükségleteket, érdekeket és emberi jogokat szem előtt tartó elterelés és a resztoratív módszerek alkalmazása szignifikánsan alulmarad a hagyományos eszközökkel, például a közösségi munkával, a felfüggesztett szabadságvesztéssel vagy a szabadságvesztéssel szemben. Ahogy az a kutatásból kiderül, a magyar jogszabályok a legtöbb esetben összhangban vannak az Európai Unió által előírt jogi normákkal, nagy a szakadék azonban az írott jog és a gyakorlat között: a gyermekjogokon alapuló, normatív szabályozás mellett a szakemberek a fiatalkorúak igazságszolgáltatását illetően összességében formális, bürokratikus, erősen hierarchizált és rendkívül alulfinanszírozott rendszerrel találják szembe magukat. Rendszerszinten komoly problémát okoz a képzések, a megfelelő létesítmények, a finanszírozás és a szakemberek hiánya, de gyakran megnehezíti a helyzetet az is, hogy nincs megfelelő érzékenység az eltereléssel, a resztoratív eljárásokkal és a gyermekjogokkal kapcsolatban. A közvélemény jellemzően szintén elítéli a „puha eljárásokat”, és a fiatalkorúak igazságszolgáltatása kapcsán a legtöbbször szigorú véleményeket fogalmaz meg.