2019 április 2-4 között több mint 20 gyermekvédelmi szakembernek volt alkalma megismerkedni a Barnahus modellel, és a gyermekekkel végzett meghallgatás különleges technikájával. A két előadó Dr. Lazáry Györgyné, A Barnahus Nemzeti Tudásközpont igazgatója, és Gordana Buljan-Flander, a zágrábi Gyermekvédelmi Központ vezetője volt.

Az első nap adott bevezetést a Barnahus intézményről: először Rebecca O'Donnell videokonferencián keresztül, Brüsszelből ismertette a Barnahus minőségi előírásait, majd Dr. Lazáry Györgyné mesélt a szombathelyi Barnahus megalakulásáról, az épület helyiségeiről, és az ott dolgozó szakemberekről, végül pedig Gordana Buljan-Flander asszony mutatta be a zágrábi intézmény működését.

A két további napon a kelet-magyarországi szakemberek megismerhették az úgynevezett "forensic interview" technikáját: Gordana több mint 20 éves tapasztalatát és tudását osztotta meg a résztvevőkkel, és arra is adott lehetőséget, hogy mini-helyzetekkel a szakemberek is kipróbálhassák ennek a technikának, protokollnak az alkalmazását. A résztvevők számára a legérdekesebbek azok a videók voltak, amelyeket Gordana a kliensek beleegyezésével, és engedélyével vetített le, és amelyek az interjú folyamat különböző aspektusait mutatta be, mint például a nyitott kérdések használatát, a babák használatát, vagy azt, hogy milyen kérdésekkel mérhető fel egy gyermek intellektuális képessége.

 

A PROMISE II projekt megvalósulását az Európai Unió támogatja.

 

"

 Gordana Buljan-Flander
Mely országokra vonatkozik:
Az anyag(ok) nyelve
Projects and thematic pages
Fórumtémák

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

0
96
2019 november 19-21 között, a UNICEF és a Terre des hommes Alapítvány rendezésében, az Európai Unió által támogatott PROMISE II. projekt támogatásával három napos képzés jött létre, a szakellátásban dolgozó pszichológusok részére. A képzés a trauma…
0
629
Bár a jelenség önmagában nem új, nemzetközi és európai civil szervezetek is arra mutatnak rá, hogy növekszik a fiú gyermekek szexuális kizsákmányolása. Sajnos kevés a megjelent kutatás, de minden arra mutat, hogy ezeknek a fiúknak a többsége Kelet-…
yes
0
90
Ez a webinárium a második az INSPIRE 7 stratégiáját bemutató sorozatunkban, és a 3. stratégiáról szól: "Biztonságos környezet" A webináriumról: A programot Shepherd professzor hozta létre, tudván, hogy a sürgősségi ellátásba bekerülő, erőszak…
yes
0
93
About the webinar A kétrészes webinárium első része a Barnahusban folyó terápia általános bemutatása lesz, beleértve a terápia fontos szerepét a multidiszciplináris válasz részeként, valamint a terapeuta szerepét a multidiszciplináris…
0
45
Vaskuti Pál, gyermekpszichológus már diplomája megszerzése után a gyermekvédelem felé fordult, mely szerinte hazánkban anyagi és humán erőforrás híján jelenleg rosszabb helyzetben van, mint ezelőtt negyven évvel. 2004-ben úgy döntött, Sri Lankán…
0
47
Az önsértés jelenleg az öngyilkossághoz hasonlóan tabu, de gyakran előfordul a tizenévesek körében, ezért fontos beszélni róla. De mi is az önsértés? A test megvágása, megsértése egy éles tárggyal, mint kés, penge, üvegdarab, az öngyilkosság tudatos…
0
4
A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. három nagy európai uniós projekt keretén belül 2021 őszéig 22.000 fő képzését valósítja meg 39 féle ingyenes képzés keretén belül. Az alábbi linken megtalálható a képzések rövid tájékoztatója.
0
4
A Völgyzugoly Alapítvány a Kacifántosokért 2016 óta működik a XVII. Kerületben, idén Jószolgálat-díjban részesült az önkéntesen végzett szociális munka közösségi kategóriájában. Az Alapítványt olyan szülők hozták létre, akiknek "kacifántos", vagyis…
0
128
Szlankó Viola, az UNICEF gyermekjogi munkatársa foglalja össze az UNICEF blog bejegyzésében azt, hogyan hat a járványügyi vészhelyzet a gyermekvédelmi szakellátásra. A gyermekvédelmi szakellátásban alapban olyan gyermekek élnek, akik alapban…
yes
0
53
About the webinar: A Barnahus egyik minőségi feltétele, hogy az intézményen belül elérhető az áldozat egészségügyi ellenőrzése, egyrészt a gyermek egészséghez való jogának biztosítása, másrészt a törvényszéki bizonyítékok gyűjtése céljából. A…
yes
0
103
A Barnahus egyik minőségi feltétele, hogy az intézményen belül elérhető az áldozat egészségügyi ellenőrzése, egyrészt a gyermek egészséghez való jogának biztosítása, másrészt a törvényszéki bizonyítékok gyűjtése céljából. A vizsgálat után az…
yes
0
40
About the webinar: A Barnahus egyik minőségi feltétele, hogy az intézményen belül elérhető az áldozat egészségügyi ellenőrzése, egyrészt a gyermek egészséghez való jogának biztosítása, másrészt a törvényszéki bizonyítékok gyűjtése céljából. A…
0
15
Mit tehet az, aki menekülne a bántalmazó kapcsolatból? Kihez fordulhat? Sok esetben az áldozat csak akkor szánja rá magát a menekülésre, amikor már veszélyben a saját, vagy gyermeke élete veszélyben van. Ilyen esetekben ritkán van a szakembereknek…
0
10
Magyarországon évente ötezer gyerek kerül állami gondoskodásba. Az SOS Gyermekfalvak kampányában olyan fiatalok felnőttek üzennek a gyermekotthonban élő gyerekeknek, akik a rendszerben nőttek fel. Üzenetük arról szól, hogyan lehet túlélni ezt az…