Gyémánt Ágnes 2016-ban kezdett el szervezni az LMBTQI+ gyermekek szüleinek egy támogató csoportot. A szülők havonta találkoznak, de egy Facebook csoportot is létrehozott „LMBTQ gyermekek szülei és támogatói” névvel.

„Láthatóvá kell válniuk a szülőknek is, felvállalniuk magukat, hogy megmutassák a többieknek, nincsenek egyedül, van hova fordulniuk, más is megbirkózott már ezzel a helyzettel” -mondja Gyémánt Ágnes, amikor a kezdeményezés céljairól beszél.

Gyémánt Ágnes sokáig közömbös volt az LMBTQ közösség iránt, de amikor lánya elmondta neki, hogy barátnője van, személyesen is érintett lett.

Saját történetét és gondolatait az alábbi linken olvashatjátok.

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

0
10
Magyarországon évente ötezer gyerek kerül állami gondoskodásba. Az SOS Gyermekfalvak kampányában olyan fiatalok felnőttek üzennek a gyermekotthonban élő gyerekeknek, akik a rendszerben nőttek fel. Üzenetük arról szól, hogyan lehet túlélni ezt az…
0
1
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) márciusban elindította a Gyerekaneten.hu információs oldalt, mely rövid, egy-egy oldalnyi szócikkekben nyújt információt a szülőknek a gyermekek által is használt digitális világról, annak veszélyeiről,…
0
15
Balogh Beáta pszichológus szakértő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportálon megjelent cikkében magyarázza el miért fontos a válás után is a szülők között a kommunikáció és együttműködés. A szakértő hangsúlyozza, hogy a gyereknek az édesanyjára…
0
103
A TASZ az elmúlt időszakban több esetben is szembesült azzal a ténnyel, hogy a gyámhivatalban a szülők azt a tájékoztatást kapják, hogy ha kiállnak jogaikért, nem fogják visszakapni gyermekeiket. Eddig csak a szülők elmondása alapján lehetett…
0
91
A közösségi medián könnyű a túlposztolás csapdájába esni, és azok a szülők, akiknek lételeme a megosztás, válogatás nélkül gyermekeiket is megosszák. Ez pedig a szakértők szerint nagyon veszélyes. Ezen jelenség egy új szót is megalkotott: ez a…
0
40
Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő gondolatait foglalja össze az nlc.hu cikke arról, hogy mi kell történjen ahhoz, hogy a gyermekek életéből eltűnjön az erőszak. A magyar gyerekek ismerik legkevésbé a jogaikat Európában. Egy témában készült…
0
45
Vaskuti Pál, gyermekpszichológus már diplomája megszerzése után a gyermekvédelem felé fordult, mely szerinte hazánkban anyagi és humán erőforrás híján jelenleg rosszabb helyzetben van, mint ezelőtt negyven évvel. 2004-ben úgy döntött, Sri Lankán…
0
47
Az önsértés jelenleg az öngyilkossághoz hasonlóan tabu, de gyakran előfordul a tizenévesek körében, ezért fontos beszélni róla. De mi is az önsértés? A test megvágása, megsértése egy éles tárggyal, mint kés, penge, üvegdarab, az öngyilkosság tudatos…
0
4
A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. három nagy európai uniós projekt keretén belül 2021 őszéig 22.000 fő képzését valósítja meg 39 féle ingyenes képzés keretén belül. Az alábbi linken megtalálható a képzések rövid tájékoztatója.
0
4
A Völgyzugoly Alapítvány a Kacifántosokért 2016 óta működik a XVII. Kerületben, idén Jószolgálat-díjban részesült az önkéntesen végzett szociális munka közösségi kategóriájában. Az Alapítványt olyan szülők hozták létre, akiknek "kacifántos", vagyis…
0
128
Szlankó Viola, az UNICEF gyermekjogi munkatársa foglalja össze az UNICEF blog bejegyzésében azt, hogyan hat a járványügyi vészhelyzet a gyermekvédelmi szakellátásra. A gyermekvédelmi szakellátásban alapban olyan gyermekek élnek, akik alapban…
0
15
Mit tehet az, aki menekülne a bántalmazó kapcsolatból? Kihez fordulhat? Sok esetben az áldozat csak akkor szánja rá magát a menekülésre, amikor már veszélyben a saját, vagy gyermeke élete veszélyben van. Ilyen esetekben ritkán van a szakembereknek…
yes
0
42
2019 április 2-4 között több mint 20 gyermekvédelmi szakembernek volt alkalma megismerkedni a Barnahus modellel, és a gyermekekkel végzett meghallgatás különleges technikájával. A két előadó Dr. Lazáry Györgyné, A Barnahus Nemzeti Tudásközpont…
0
2
A szabadban töltött idő 70 százalékkal csökkent 1970-es évektől napjainkig.  Pedig a szabadtéri játéklehetőségek hiánya elhízáshoz, pszichés zavarokhoz vezethet, hiszen a gyermekek számára a játék ugyanolyan alapvető szükséglet, mint az evés…