A szeminárium időpontja
3-4pm CET

M

Mi viszi bele a gyerekeket és a fiatalokat a szélsőséges mozgalmakba, és mit tehetnek a gyermekvédelmi szakemberek ez ellen?

A webinárium a Terre des hommes és a WANA Intézet közös kutatását ismerteti, amelynek eredményei a következő jelentésben olvashatóak: Reconceptualising the Drivers of Violent Extremism: an agenda for Child and Youth Resilience.

Dr. Erica Harper, a WANA korábbi igazgatója, és a jelentés írója valamint Kristen Hope, a Terre des hommes Gyermekbarát Igazságszolgáltatás programjának koordinátora fogja bemutatni a kutatást és annak eredményeit.

December 6.-án meghallgathatják, hogy:

  • milyen erők és gyengeségek irányítják a szélsőséges mozgalmakat, főleg a fiatalokat.
  • Milyen hiányosságai vannak a mostani fellépéseknek, milyen hatása van ezeknek a fiatalokra, és a gyermekvédelmi szakértőkre
  • Milyen jellegű akciókat kéne létrehozni a jelenség megelőzése és kezelése érdekében.

Az előadókról:

Dr Erica Harper  gazdasági és jogi diplomával rendelkezik, valamint PhD-t végzett nemzetközi jog témában. Több nemzetközi civil szervezetnél is dolgozott, köztük a UNHCR-nél Genfben, Fülöp szigeteken, Timor Lestében, a UNDP-nek (Genfben) és a Nemzetközi Jogi fejleszési Szervezetnél Indonéziában és Genfben.  A WANA kutató intézet alapítója, és vezetője 2014 és 2018 közt. Dr- Harper négy jogi témájú könyv szerzője, írt többek között természeti katasztrófákról, lakhatásról, föld és ingatlan tulajdonjogról, és a szokásjogról. Sok megjelent cikke van a konfliktus utáni társadalmakban a jogállamiság szerepéről. Speciális kutatási területe a konfliktus utáni jogállamiság erősítése, a szokásjog rendszere, valamint a jogi felvilágosítás.

 

Kristen Hope arab és politika tudományi diplomát szerzett a Londoni Egyetemen, utána pedig Nemzetközi Fejlesztés témában. Munkájában a gyermekek részvételét és képessé tételét teszi gyakorlattá akció-centrikus kutatásokkal. 15 év tapasztalattal rendelkezik gyerekekkel való munkában, ennek felét a Közel-Keleten és Észak Afrikában töltötte marginalizált csoportokkal folytatott részvételi programokban. Specializációja a kutatási módszertanok, a közösség alapú gyermekvédelem és a jogi rendszerek pluralizmusa. 

 

 

https://childhub.org/sites/default/files/webinars/drivers_of_violent_extremism_an_agenda_for_child_and_youth_resilience.pdf
https://childhub.org/sites/default/files/webinars/childhub_webinar_from_violent_extremism_to_resilience_2.pdf

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

yes
0
68
A webináriumról: A gyermekek elleni erőszak felszámolásáért létrejött nemzetközi partnerség az utóbbi két évben nagyon sokat dolgozott azon, hogy a különböző véleményeket, akciókat, érdekeket összehozza egy különleges public-private…
yes
0
56
A Barnahus kialakításának nagyon sok jogi eszköze van. Lehet teljesen új törvényt létrehozni, amely teljesen lefedi a kialakításhoz és fenntartáshoz szükséges kérdéseket, de lehet e nélkül is nagyon jó együttműködést létrehozni. A webinárium során…
yes
0
499
A mentális egészség és a pszichoszociális megközelítések és beavatkozások mindig is fontosak voltak a Tdh számára, és beépültek a programozásukba, 2019-ben pedig egy új, itt bemutatott keretet fogadtak el, hogy jobban megfeleljenek a munkánkkal…
yes
0
151
A webináriumról: A webinárium egy két éves, az Európai Unió által támogatott projekt eredményeit mutatja be. A projekt címe: "A szakellátásban dolgozók továbbképzése", és Bulgáriában, Horvátországban, Észtországban, Franciaországban, Magyarországon…
0
46
Németország fogadta eddig be a menekültválság során Európában vándorló menedékkérők többségét. Miközben mindent megtettek, hogy a menedékkérőt szükségleteit kielégítsék, ez sok nehézségbe ütközött. Sérülékeny csoportok számára hatékony rendszer…
yes
0
148
A webináriumról: A webinárium azt a nemzetközi munkát mutatja be, amit az Council of Baltic Sea States és a Center for Migration Policy Development végzett el a TRAM projekt részeként (Trafficking along Migration Routes to Europe Bridging the Gap…
yes
0
62
Második Barnahus webináriumunk során a linköpini Barnahust és a zágrábi gyermekvédelmi központot hasonlítjuk össze, pontosabban, hogy hogyan felelnek meg ezek az intézmények a Barnahus minőségi standardjainak, miközben a helyi viszonyokra építenek.…
yes
0
1555
A migráció egy súlyosan traumatikus élmény. Az emberek több ezer kilométereket utaznak veszélyes és egészségtelen körülmények között, mindeközben korlátozottan jutnak hozzá ételhez, menedékhez és orvosi ellátáshoz. A migráció során kialakuló…
0
5700
Hanula Erika összegyűjtött pár, koncentrációt, és memóriát fejlesztő játékot, amelyet szülők- vagy akár pedagógusok, szociális munkások használhatnak gyermekekkel. A gyűjtemény sok külföldi kutatás és ajánlás alapján készült, amely alapvetően arra…
0
24
Az érdi önkormányzat úgy döntött, hogy diákönkormányzat létrejöttét támogatja, melynek saját éves költségvetése lesz, és részt vehet minden olyan önkormányzati ülésen, amin a diákságot érintő témákat vitatnak meg - valamint javaslatokat is tehetnek…
yes
4
1584
Kinek készült a kézikönyv? Ez a könyv edzők, gondozók, tanárok, vagy iskolai személyzet, egyszóval olyan felnőttek számára készült, akik gyermekekkel és fiatalokkal fognak foglalkozni iskolákban, illetve alternatív oktatási központokban. Mi a…
0
52
VÁLTOZOTT AZ IDŐPONT! Október 3.-án 10.00 órakkor. 2018 július 1-jén új Bűntetőeljárási törvény lépett életbe Magyarországon. Ezen új törvény értelmében mi történhet a rendőrségen egy bűncselekményt elkövető gyerekkel? Mit jelent a gyakorlatban,…