A szeminárium időpontja
4-5pm CET

Második Barnahus webináriumunk során a linköpini Barnahust és a zágrábi gyermekvédelmi központot hasonlítjuk össze, pontosabban, hogy hogyan felelnek meg ezek az intézmények a Barnahus minőségi standardjainak, miközben a helyi viszonyokra építenek. Helyi innovatív eljárásokról fogunk hallani, és inspirációt kaphatunk arra, hogy a saját helyi válaszainkat, megoldásainkat találjuk meg. A webinárium angol nyelvű.

Az előadókról:

Anna M. Pettersson a svéd Linköpinben lévő Barnahus koordinátora. Ez a Barnahus 2005-ben jött létre, és Anna a kezdetekől részese volt, először mint a helyi munkacsoport tagja, majd 2012-től koordinátorként. Szociális munkás, korábban gyerekekkel és fiatalokkal dolgozott. Koordinátorként a különböző csoportok munkáját fogja össze, de például felelős a női nemiszerv csonkítással kapcsolatos ügyekért, a családon belüli erőszak ügyekért is.  Több előadást is tartot már a Barnahus modelről, és, hogy hogyan ismerjük fel a gyermekek közt a veszélyeztetetteket, valamint, hogy mit tegyünk, ha egy gyerek bántalmazásról beszél nekünk. 

Gordana Buljan Flander (PhD) pszichológus és pszichoterapeutóa, a zágrábi Gyermekvédelmi Közpon igazgatója. 30 éve dolgozik gyerekkkel, és Horvátországban az első olyan szakember, aki felismerte a gyermekbántalmazással való terápiás munka fontosságát. 1997-ben egy gyerek segélyvonalat hozott létre bántalmazott gyerekeknek, majd 2002-ben kezdeményzete a Gyermekvédelmi Közpon létrehozását Zágrábban - amely azóta is az egyetlen specializált intézmény traumatizált gyermekek számára Horvátországban. 

Gordaan 7 könyvet is írt és több tudományos cikk írója. Több egyetemen oktat, és bírósági szakértőként is dolgozik, valamint regionális és nemzetközi tréningeket is tart. 

A Webinárium sorozatról

 

Több európai ország már nagy léptekkel halad a Barnahus (Gyerekek Hàza), vagy hozzá hasonló szolgáltatás megvalósítása felé, sőt fejlesztésén illetve kibővítésén dolgozik. Ezzel párhuzamosan bővülnek a tárgybeli ismereteink és gyakorlatunk.

Mostantól a “PROMISE” webinárium sorozattal bővül az Európai Barnahus Mozgalommal kapcsolatos vitákra és tapasztalatcserékre  szóló nyilvános meghívás.

A PROMISE 1 projekt részeként került sor több olyan tapasztalat átadó találkozóra, melyen válogatott európai szakértők vettek részt. Ezek a találkozók előadások, képzések és viták keretében mutatták be azokat az elveket, követelményeket és kihívásokat, amelyek akkor merülnek fel, amikor a gyermek  abúzus áldozatokkal és az erőszak szemtanúival foglalkozó különböző feladatkörű szervezetek, ügynökségek elkezdik közös munkájukat

A webinárium sorozat feleleveníti és kibővíti mindazokat a témaköröket, amelyekre a PROMISE 1 projekt kiterjedt. A felmerülő kérdéseket dinamikusan válaszolja meg, továbbá megosztja a PROMISE 2 projekt során kialakult legjobb gyakorlatokat és tanulságokat.

A PROMISE 1 projekt során majdnem minden szakmai tapasztalatcserén az egyik fő előadást az az ember tartotta, akit mindenki ismer: Bragi Gudbransson, az izlandi Gyermekvédelmi Kormányügynökség vezetője, egyben a Barnahus modell kezdeményezője és terjesztője. Ha nem biztos abban, hogy mi is a Barnahus, miért van erre szükség ilyenre Magyarországon, vagy hogy működőképes lesz-e itt a modell, akkor ez a webinárium Önnek szól. Gudbransson úr ki fog térni mindenre, ami az Izlandi Barnahus 20 évvel ezelőtti meglapítása körül történt és fontos volt, továbbá az elterjedésére Európa-szerte, melyben ő személyesen meghatározó szerepet tölötött be. 

 

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

yes
0
67
  Bemutatjuk azokat a stratégiákat és megközelítéseket, amelyekkel minden gyermek egyéni szükségleteinek kielégítésére, valamint a gyermekbarát igazságszolgáltatáshoz való méltányos hozzáférés biztosítására törekszünk, beleértve a fogyatékkal…
yes
0
56
A Barnahus kialakításának nagyon sok jogi eszköze van. Lehet teljesen új törvényt létrehozni, amely teljesen lefedi a kialakításhoz és fenntartáshoz szükséges kérdéseket, de lehet e nélkül is nagyon jó együttműködést létrehozni. A webinárium során…
0
78
A webinárium az igazságügyi/rendőrségi ágazat nézőpontjára összpontosít, amely az értékéről és eredményeiről szól, amikor az erőszak gyermek áldozatai és tanúi a Barnahusban folytatott igazságügyi kihallgatáson keresztül vallomást tesznek. Simon…
yes
0
90
Ez a webinárium a második az INSPIRE 7 stratégiáját bemutató sorozatunkban, és a 3. stratégiáról szól: "Biztonságos környezet" A webináriumról: A programot Shepherd professzor hozta létre, tudván, hogy a sürgősségi ellátásba bekerülő, erőszak…
yes
0
93
About the webinar A kétrészes webinárium első része a Barnahusban folyó terápia általános bemutatása lesz, beleértve a terápia fontos szerepét a multidiszciplináris válasz részeként, valamint a terapeuta szerepét a multidiszciplináris…
yes
0
251
A Center for Youth Integration Belgrádban a ChildHub egyik alapító partnere. 2015-ös alakulása óta célja, hogy tanulási és együttműködési lehetőségeket hozzon létre a délkelet-európai gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek. Dragana…
yes
0
1552
A Child Protection Hub - childhub.org - 13 000 regisztrált felhasználóval és 30 000 elérhető anyaggal ebben a hónapban ünnepli hatodik születésnapját. Ennek alkalmából új, felhasználóbarátabb külsőt kapott az oldal. Szeretnénk…
yes
0
2831
Csatlakozzon a ChildHub hatodik évfordulójának ünnepéhez és új platformunk elindulásához. Regisztrált tagjainknak és látogatóinknak köszönhetően, a szakemberek egyik legnagyobb online közösségévé váltunk, és most egy ajándékversenyt…
yes
0
107
A webináriumról: A Terre des hommes az utóbbi hónapokban több száz szociális munkást képzett, akik a balkáni útvonalon vándorló menekülteknek és migránsoknak nyújtottak szolgáltatásokat, élelmet, ruhát, pszichológiai segélyt. Ezen munka során…
yes
0
3813
Március 31-én, 9:30 és 13:00 között egész Európából érkeznek majd szakemberek a Gyermekvédelmi Tudás Központ zárókonferenciájára. Foglalja le ingyenes helyét, és csatlakozzon hozzánk, hogy megvitathassuk, a multidiszciplináris csapatok…
yes
0
73
Több európai ország már nagy léptekkel halad a Barnahus (Gyerekek Hàza), vagy hozzá hasonló szolgáltatás megvalósítása felé, sőt fejlesztésén illetve kibővítésén dolgozik. Ezzel párhuzamosan bővülnek a tárgybeli ismereteink és gyakorlatunk.…
0
195
A ChildHub, Európa legnagyobb gyermekvédelmi közössége, csatlakozott a világ három vezető online oktatási platformjának (FutureLearn, Coursera és edX) programjához. Bármelyik oldal oklevelet adó kurzusainak elvégzésével támogathatja a ChildHubot,…
0
131
Az Európai Barnahus-előírások Európában elsőként próbálják meghatározni a Barnahus -modellként ismert beavatkozó intézkedések és szolgáltatások elveit. A Barnahus („Gyermekek Háza”) kifejezés Izlandról származik, ahol az első Barnahust 1998-ban…
yes
0
42
A webináriumról: Az együttműködés már önmagában is nehéz, hát még magas sztenderdek mentén. Ennek érdekében hozták létre a Barnahus minőségi ajánlásait: a 2.sztenderd: multidiszciplináris és intézmények közötti együttműködés, valamint az 5.…
0
755
A ChildHub két kurzusa megkapta a CPD Certification Service hitelesítését, megfelelve a folyamatos szakmai fejlődés elveinek és színvonalának. A LEAP -  Szexuális erőszak gyermek és fiatalkorú áldozataival való munka és a …