A szeminárium időpontja
3-4pm CET

Több európai ország már nagy léptekkel halad a Barnahus (Gyerekek Hàza), vagy hozzá hasonló szolgáltatás megvalósítása felé, sőt fejlesztésén illetve kibővítésén dolgozik. Ezzel párhuzamosan bővülnek a tárgybeli ismereteink és gyakorlatunk.

Mostantól a “PROMISE” webinárium sorozattal bővül az Európai Barnahus Mozgalommal kapcsolatos vitákra és tapasztalatcserékre  szóló nyilvános meghívás.

A PROMISE 1 projekt részeként került sor több olyan tapasztalat átadó találkozóra, melyen válogatott európai szakértők vettek részt. Ezek a találkozók előadások, képzések és viták keretében mutatták be azokat az elveket, követelményeket és kihívásokat, amelyek akkor merülnek fel, amikor a gyermek  abúzus áldozatokkal és az erőszak szemtanúival foglalkozó különböző feladatkörű szervezetek, ügynökségek elkezdik közös munkájukat

A webinárium sorozat feleleveníti és kibővíti mindazokat a témaköröket, amelyekre a PROMISE 1 projekt kiterjedt. A felmerülő kérdéseket dinamikusan válaszolja meg, továbbá megosztja a PROMISE 2 projekt során kialakult legjobb gyakorlatokat és tanulságokat.

A PROMISE 1 projekt során majdnem minden szakmai tapasztalatcserén az egyik fő előadást az az ember tartotta, akit mindenki ismer: Bragi Gudbransson, az izlandi Gyermekvédelmi Kormányügynökség vezetője, egyben a Barnahus modell kezdeményezője és terjesztője. Ha nem biztos abban, hogy mi is a Barnahus, miért van erre szükség ilyenre Magyarországon, vagy hogy működőképes lesz-e itt a modell, akkor ez a webinárium Önnek szól. Gudbransson úr ki fog térni mindenre, ami az Izlandi Barnahus 20 évvel ezelőtti meglapítása körül történt és fontos volt, továbbá az elterjedésére Európa-szerte, melyben ő személyesen meghatározó szerepet tölötött be. 

A webinárium angol nyelvű.

Ha szeretne rendszeresen tájékozódni a sorozat többi webináriumáról, kérje Hírlevelünket.

Az előadóról:

Bragi Guðbrandsson az izlandi Gyermekvédelmi Kormányhivatal vezetője 1995 óta. Az angliai Kent Egyetemen szerzett szociológia diplomát, és az azóta eltelt 30 évben Izlandon és nemzetközi szinten is a gyermekjogok biztosításáért és  a gyermekek ellen elkövetett abúzus csökkentéséért dolgozott. Korábban volt az izlandi Szociális Miniszter Tanácsadója is.

Gudbrandsson úr az izlandi Barnahus alapítója, és Európában inspirációként hat a gyermekeket ért abúzus gyermekbarát, multidiszciplináris kezelésénéek létrejöttéhez. Az Európa Tanács (CoE) részére végzett eredményes és intenzív munkájának folyományaként 2014-2016 között a Lanzarote Bizottság Elnökévé választották meg.

A Balti Államok Tanácsának "Veszélyeztett Gyermekek" munkacsoportjának tagja, és Elnöke volt 2002-2003 és 2016-2017 között.

Hogyan csatlakozzon a webináriumhoz:

Az alábbi gomb megnyomásával feliratkozhat. A webinárium elött néhány órával kapni fog egy e-mailt, amelyben lesz egy link. Erre kattintva tud a webináriumhoz csatlakozni. Mobilról és számítógépről is működik.

 

 

A PROMISE II projektet az Európai Unió finanszírozza.

 

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

yes
0
42
A webináriumról: Az együttműködés már önmagában is nehéz, hát még magas sztenderdek mentén. Ennek érdekében hozták létre a Barnahus minőségi ajánlásait: a 2.sztenderd: multidiszciplináris és intézmények közötti együttműködés, valamint az 5.…
yes
0
6
A gyermekvédelmi Tudásportál két éve (2015-2016) számokban a tagságról, a weblap látogatottságáról, az összegyűjtött vagy a Tudásportál által szervezett tanulási lehetőségekről.
0
131
Az Európai Barnahus-előírások Európában elsőként próbálják meghatározni a Barnahus -modellként ismert beavatkozó intézkedések és szolgáltatások elveit. A Barnahus („Gyermekek Háza”) kifejezés Izlandról származik, ahol az első Barnahust 1998-ban…
yes
0
62
Második Barnahus webináriumunk során a linköpini Barnahust és a zágrábi gyermekvédelmi központot hasonlítjuk össze, pontosabban, hogy hogyan felelnek meg ezek az intézmények a Barnahus minőségi standardjainak, miközben a helyi viszonyokra építenek.…
yes
0
56
A Barnahus kialakításának nagyon sok jogi eszköze van. Lehet teljesen új törvényt létrehozni, amely teljesen lefedi a kialakításhoz és fenntartáshoz szükséges kérdéseket, de lehet e nélkül is nagyon jó együttműködést létrehozni. A webinárium során…
0
46
Németország fogadta eddig be a menekültválság során Európában vándorló menedékkérők többségét. Miközben mindent megtettek, hogy a menedékkérőt szükségleteit kielégítsék, ez sok nehézségbe ütközött. Sérülékeny csoportok számára hatékony rendszer…
yes
0
87
A kétrészes webinárium második része konkrét példákat mutat be arra vonatkozóan, hogy a Barnahusban hogyan történik a traumaközpontú kognitív viselkedésterápia (TF-CBT), és hogyan biztosítható a nyomon követés és a hosszú távú támogatás minden egyes…
yes
0
53
About the webinar: A Barnahus egyik minőségi feltétele, hogy az intézményen belül elérhető az áldozat egészségügyi ellenőrzése, egyrészt a gyermek egészséghez való jogának biztosítása, másrészt a törvényszéki bizonyítékok gyűjtése céljából. A…
yes
0
103
A Barnahus egyik minőségi feltétele, hogy az intézményen belül elérhető az áldozat egészségügyi ellenőrzése, egyrészt a gyermek egészséghez való jogának biztosítása, másrészt a törvényszéki bizonyítékok gyűjtése céljából. A vizsgálat után az…
yes
0
40
About the webinar: A Barnahus egyik minőségi feltétele, hogy az intézményen belül elérhető az áldozat egészségügyi ellenőrzése, egyrészt a gyermek egészséghez való jogának biztosítása, másrészt a törvényszéki bizonyítékok gyűjtése céljából. A…
0
4931
Ez a kiadvány a szülők leggyakoribb kérdéseit gyűjti össze arról, hogy hogyan mondják el gyerekeiknek, hogy elutaznak, és hogyan tartsák gyerekeikkel a kapcsolatot. A kézikönyv segítséget nyújt szülőknek a rövid de gyakorlatias válaszaival, hogy…
0
751
Magyarországon minden ötödik 7-12 éves gyermek regisztrált már közösségi oldalra, és a 10-18 évesek 23%-a áldozata volt valamilyen internetes bullyingnak, mutatják a 2018-as adatok. Mivel nem mindenki ismeri fel, hogy internetes zaklatás áldozata…
0
41
Dr. Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke Rónai Egön Húzós című portréműsorának vendége volt. Erről beszámol a Család Gyermek Ifjúság Egyesület a honlapján, de az interjút is meg…
0
1129
Ez a tanfolyam olyan tapasztalt gyermekvédelmi és gondozási munkatársak számára készült, akik már rendelkeznek tapasztalattal vagy felelősséget vállalnak másik alkalmazottak munkájának támogatásáért. A résztvevők várhatóan rendelkeznek szakmai…
yes
0
25440
Ez a tudatosságnövelő képzés azoknak szól, akik kapcsolatba kerülnek gyermekvédelmi gondozásban élő gyermekekkel és fiatalokkal. A kurzus célja, hogy alapvető ismereteket adjon a traumáról és annak a gyermekek és fiatalok életére gyakorolt hatásáról…