Fülöp Attila, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Nógrád megyei Taron tartott közösségi rendezvényen azt nyilatkozta, hogy a kormány 2020 január 1-jétől bevezeti a nevelőszülői gyedet.

Az államtitkár szerint ma Magyarországon 15 ezer gyermek él nevelőszülőknél, 8 ezer pedig nevelőotthonokban, ezért nagyon fontos a nevelőszülői hálózat fejlesztése, hiszen fontos, hogy a gyerekek jó példát lássanak.

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

0
15
Magyarországon törvény tiltja azt, hogy a gyermekeket szegénység miatt emeljenek ki a családból, mégis a szakellátásba kerülő gyermekek harmadát azért szakítanak el családjuktól, mert szegények. Nógrád megyében ez az arány 38 százalék és az…
0
91
A 444! portálon jelent meg egy interjú Kugler Gyönygyivel, aki klinikai szakpszichológus, és hetente találkozik gyerekeket ért szexuális bántalmazási esetekkel. Két életkori csoportba tartoznak ezek az áldozatok: vannak az óvodás korúak, és a…
0
10
Vári György irodalomtörténész névvel válallta, hogy elmeséli saját történetét, mely szerint tanárként egyik diákját megkörnyékezte, egy másikkal pedig kapcsolatot is létesített. Teljes őszinteséggel íja le, mennyire nem egyenlő volt a kapcsolat az ő…
0
7
Milyen gyakran öleld meg gyermeked? A Duke Egyetemen készült kutatás 30 éves korig követte nyomon 500 résztvevőjét. A kutatás kimutatta, hogy azok a gyermekek válnak boldogabb és kiegyensúlyozottabb felnőtteké, akikkel az első években…
0
148
Magyarországon hetente egy nőt gyilkol meg partnere vagy ex partnere. A Parlament.hu statisztikái azt is kimutatják, hogy: egy nőnek nyolcszor akkora esélye van arra, hogy partnere ölje meg, mint hogy egy idegen, minden ötödik nő élt már bántalmazó…
0
4
Varga Gábor, aki egyedül neveli súlyosan sérült kisfiát, elhatározta, hogy létrehoz egy napközit, hogy a szülők egy kis lélegzethez, a gyerekek fejlesztéshez és értő gondoskodáshoz jussanak. A Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány némi önkormányzati…
0
5
A magyarországi egyházi iskolák száma 2010 óta megduplázódott - állítja Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, hogy magyar tanulók 14% -a egyházi iskolába jár, 2010…
0
77
"Közös erőfeszítést kell tenni, hogy a gyerekek benn maradjanak az iskolarendszerben." A Roma büszkeség napját szervező egyesületek aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy a tankötelezettség korhatárát állítsák vissza 18 évre – írja a 24.hu.…
yes
0
56
A kérdőív és a kutatás célja, hogy felmérje a Magyarországon menekültekkel, elsősorban menekült gyermekekkel foglalkozók gyermekvédelemi kapacitásait és hiányosságait, valamint szükségleteit. A felmérés a folyamatban lévő Válasz a Vészhelyzetre…
yes
0
6
A gyermekvédelmi Tudásportál két éve (2015-2016) számokban a tagságról, a weblap látogatottságáról, az összegyűjtött vagy a Tudásportál által szervezett tanulási lehetőségekről.
0
7
Másfél éves szakmai előkészületek után elkészült a Csongrád megyei Gyermek- és áldozatvédelmi megállapodás, amelynek célja a gyermekvédelmi jelzőrendszer szakembereinek együttműködésének elősegítése. Az eljárásrendet a Csongrád Megyei Kormányhivatal…
0
21
A Vatikán bejelentette egy gyermekvédelmi testület létrehozását, amelynek célja, hogy a Püspöki Konferencia munkájának nyújtson támogatást egy kiskorúak védelmét szolgáló iránymutatás kidolgozásában.  Ferenc Pápa ezt a döntést a 2019-ben…
0
41
Dr. Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke Rónai Egön Húzós című portréműsorának vendége volt. Erről beszámol a Család Gyermek Ifjúság Egyesület a honlapján, de az interjút is meg…
0
14
Balogh Zsolt, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató helyettese, aki maga is gyermekotthonban nevelkedett és jelenleg ő maga is családból kiemelt  gyermekekkel foglalkozik a szociális munka napján Szent Kristóf díjban…
0
1129
Ez a tanfolyam olyan tapasztalt gyermekvédelmi és gondozási munkatársak számára készült, akik már rendelkeznek tapasztalattal vagy felelősséget vállalnak másik alkalmazottak munkájának támogatásáért. A résztvevők várhatóan rendelkeznek szakmai…