Az Akadémiára való beiratkozáshoz és kurzusok elvégzéséhez be kell jelentkeznie a ChildHub-ba.

Ez a kurzus állami és nem állami szereplők, valamint szakemberek számára készült, akik érintettek az emberkereskedelem elleni küzdelemben: Emberkereskedelem elleni Nemzeti Koordinátori Hivatal, az USOP bevezetésére kijelölt kapcsolattartó pontok, potenciális esetkezelők, valamint az emberkereskedelem áldozatai, potenciális áldozatai és az emberkereskedelem kockázatának kitett személyek transznacionális eseteinek azonosításában, támogatásában, védelmében és áttételében közvetlenül résztvevő állami hatóságok és nem kormányzati szervezetek.

Ennek az online kurzusnak az alábbiak szerint három modulja van:

  1. Mi az USOP (Egységesített szabványos üzemeltetési eljárások)? Szándék, célcsoportok és definíciók.
  2. Transznacionális esetkezelési rendszer (USOP) és érintett szereplők.
  3. Az USOP felépítése és a végrehajtási csomag: Szabványos űrlapok és Kommunikációs csomag 1-től 10-ig

Megközelítőleg 90 percig tart teljesíteni a kurzust, de nincs kikötve, hogy egy alkalommal vagy egymást követően kell végigcsinálni. A tanfolyam sikeres elvégzése után a résztvevők teljesítési igazolást kapnak.

A kurzushoz szöveges felhasználói útmutató is elérhető.

A kurzus a Balkánon, Albániában, Macedóniában, Montenegróban, Koszovóban az emberkereskedelem elleni küzdelemmel kapcsolatos szolgáltatásnyújtás és tudatosság javítása elnevezésű projekt keretében készült, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma a J/TiP program keretében finanszíroz, és a Terre des Hommes misszió Albániában és Koszovóban a Kezdeményezés a Társadalmi Változásra programmal partnerségben hajt végre - ARSIS és Different & Equal Albániában; Egyesület az erőszak és az emberkereskedelem elleni fellépésért - Nyitott kapu Macedóniában; SOS forródrót a montenegrói Erőszak áldozatává vált nők és gyermekek számára; Shpresë e Shtëpitë e Fëmijëve és a Koszovói Áldozatvédelmi és Emberkereskedelem-megelőzési Központ (PVPT).

Szervezet
Platform
ChildHub Academy
Content subtitles
Type of learning
Témák

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

yes
0
141
A Terre des hommes budapesti, regionális Központja újabb webináriumot szervez, ezúttal a menekült gyermekekre vonatkozó magyarországi jogszabályok sajátosságaival a fókuszban. Az online együtt gondolkodás célja, hogy a kérdésre irányítva a figyelmet…
0
32
  Dátum: November 1-4 Helszín: Valletta, Malta A következő tematikákról fog szólni a konferencia: Kitagolás és gyermekvédelem: a rendszer teljes reformja, és a kitagolás folyamata a világ különböző országaiban A gyerekek migrációval…
0
71
Ezeket a minimumszabályokat azért dolgozták ki, hogy támogassák a gyermekvédelmet a humanitárius helyzetekben az alábbiak révén: közös elvek meghatározása a gyermekvédelemben dolgozók között a szereplők közötti koordináció megerősítése a…
0
13
Függetlenül attól, hogy gyermekmunkának vagy gyermekrabszolgaságnak nevezzük, egy olyan ügyről beszélünk, amely sürgősen megoldásra vár. 218 millió gyermeket dolgoztatnak világszerte, melyből 152 millió elfogadhatatlan és embertelen körülmények…
0
50
A webináriumról: A webinárium a PROJUS projekt keretén belül elkészült regionális összehasonlító jelentést mutatja be, a gyermekek eljárási jogairól bűntetőeljárások során. A projekt kimondottan a fordításhoz, információhoz és jogi védelemhez való…
yes
0
68
A webináriumról: A gyermekek elleni erőszak felszámolásáért létrejött nemzetközi partnerség az utóbbi két évben nagyon sokat dolgozott azon, hogy a különböző véleményeket, akciókat, érdekeket összehozza egy különleges public-private…
0
2397
Mi a gyerek által elkövetett szülő bántalmazás és túlkapás, és hogyan tudjuk támogatni a családokat ebben a helyzetben? Csatlakozzon hozzánk ebben az interaktív webinárban, ahol részletesebben megismerheti ezt a témát, és megtanulja azokat a…
0
21
A Vatikán bejelentette egy gyermekvédelmi testület létrehozását, amelynek célja, hogy a Püspöki Konferencia munkájának nyújtson támogatást egy kiskorúak védelmét szolgáló iránymutatás kidolgozásában.  Ferenc Pápa ezt a döntést a 2019-ben…
yes
0
116
ÖSSZEFOGLALÁS HÁTTÉR A „Bűntetőeljárás alá vont fiatalkorúak elárási jogainak érvényesülése az Európai Unioban” (PRO-JUS) projekt elindításának célja az volt, hogy gondoskodjon az Európai Unió országaiban bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy…
0
18
A 168 óra értesülése szerint, a Budapesti Rendőr-főkapitányság már két nyomozást indított a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (PM Tegyesz) azon eljárásai miatt, amikor nevelőszülőktől gyermekeket előgondozás…
yes
0
86
Ez a kiadvány az úgynevezett 'PRO-JUS' projekt keretében jelent meg, mely az Európai Unió támogatásával öt országban (Belgium, Franciaország, Hollandia, Magyarország, és Spanyolország)vizsgálta a külföldi gyermekek helyzetét, akik bűntető…
0
28
  Az ENSZ becslései szerint évente 12 millió lány köt házasságot a 18. életéve betöltése előtt. Az ENSZ 2030-at tűzte ki célul a gyermekházasságok megszüntetésére, de a haladás lassú és a koronavírus-járvány sok országban szakította meg a…
yes
0
95
A jelen kézikönyv célja, hogy segítse a büntető igazságszolgáltatásban dolgozó szakembereket abban, hogy a gyanúsított külföldi gyermekeket érintő ügyekben a gyanúsított gyermekeket a korábban említett három EU Irányelvben és az Európa…