Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) jelentése szerint a járvány veszélyezteti a menekült, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült és a hontalan nők és lányok alapvető jogait. Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint a világjárvány társadalmi és gazdasági hatásai sokak életét veszélyeztetik, valamint növelik a nemi alapon elkövetett erőszak, a kényszerházasságok, a gyermekmunka és a serdülőkori terhesség kockázatát.

A nemzetközi közösségnek különös hangsúlyt kellene fektetnie a menekült nők és lányok jogainak védelmére, ehhez pedig szükséges a humanitárius programok (anyagi és szellemi) támogatása, valamint az oktatás szélesebb körben való hozzáférésének biztosítása. Fontos továbbá a különböző kezdeményezések eleimeinek beépítése a kormányok által kidolgozott segélycsomagokba.

A menekültek mintegy 85%-át a fejlődő nemzetek szállásolják el, emiatt pedig nagyban függenek a különböző humanitárius segélyektől.

Gillian Triggs biztoshelyettes szerint sok lányt kényszerítenek tanulmányai felfüggesztésére, hogy inkább dolgozzanak vagy menjenek férjhez, ezáltal segítve a család anyagi helyzetét.

További probléma, hogy a megelőzési és támogatási programok még mindig meglehetősen alulfinanszírozottak.

Childhub

Lehet, hogy tetszik ez is ...

no
0
26
A Human Rights Watch jelentése szerint Olaszország egyes iskoláiban jelenléti tanítást biztosítanak a fogyatékossággal élő tanulók számára, hogy biztosítsák számukra a minőségi oktatáshoz való hozzáférést az iskolabezárások idején is. Ez az…
0
56
  A jelentés szerint a menedéket kereső gyerekek száma óriási és folyamatosan növekszik. 2015-ben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) védelme alatt álló gyermek menekültek közel 45 százaléka Szíriából és Afganisztánból származnak 28…
yes
0
112
A hazánkba menekült ukrán gyerekek helyzetét jól ismerő oktatási és társadalomtudományi szakértők gondolkodtak közösen a Magyarországi Terre des hommes Alapítvány kerekasztal-beszélgetésén 2023. január 27-én, hogy megosszák egymással a legjobb…
0
176
Március mérföldkő volt az oktatás történetében. 185 ország döntött úgy, hogy bezárja iskoláit. Ez a gyors változás pedig magában hordozott több kihívást és hasznot is. Jim Knight, volt angol oktatásügyi miniszter és Viki Phillips volt amerikai…
0
25
Több olyan menekült is tartózkodik Nagy-Britanniában, akik arra várnak, hogy gyermekeik kivándorolhassanak hozzájuk. A Brexit létrejötte után ez a procedúra azonban bonyolultabbá is válhat. Egyelőre, az EU jogrendszere összefogja a menekültügyi…
0
316
A koronavírusról szóló, gyerekeknek írt könyvet tett ingyenesen letölthetővé honlapján a Pagony kiadó. Mint írják, a könyv szerzője, Axel Scheffler orvosokkal, tanárokkal, pszichológusokkal együtt dolgozott együtt, és a 4-10…
0
28
  Az ENSZ becslései szerint évente 12 millió lány köt házasságot a 18. életéve betöltése előtt. Az ENSZ 2030-at tűzte ki célul a gyermekházasságok megszüntetésére, de a haladás lassú és a koronavírus-járvány sok országban szakította meg a…
yes
0
1555
A migráció egy súlyosan traumatikus élmény. Az emberek több ezer kilométereket utaznak veszélyes és egészségtelen körülmények között, mindeközben korlátozottan jutnak hozzá ételhez, menedékhez és orvosi ellátáshoz. A migráció során kialakuló…
no
0
29
A Deutsche Welle cikke szerint Franciaország az asszistált reprodukciós eljárás szigorú korlátozásainak feloldását tervezi, ezáltal egyedülálló és leszbikus nők ezreinek könnyíti meg a gyermekvállalást. A Franciaországban jelenleg hatályos törvények…
0
340
Gyermeknevelés a COVID-19 idején Annak érdekében, hogy a szülők hasznosan tudják eltölteni az időt gyermekeikkel a korlátozások idején, ez a szülőknek szánt 12 egyoldalas jó tanács segít a gyermekeikkel együtt töltött idő tervezésében, hogy…
0
303
A 2019-ben benyújtott alternatív jelentésben 19 szervezet és nyolc egyéni szakértő dolgozott közel egy éven keresztül, amelyet a Koalíció megszületése óta tartó többéves párbeszéd és együttgondolkodás előzött meg. A munkát az UNICEF Magyar Bizottság…
0
22
Franciaországban évente több mint 220 ezer nőt bántalmaznak otthonában, és három naponta meghal egy nő családon belüli erőszak következtében. A Francia Nemzetgyűlés egy törvénymódosítás keretén belül megszavazta többek között egy olyan karkötő…
0
117
Németországban látható kapcsolat van a gyermekek iskolában nyújtott teljesítménye és aközött, hogy szüleik milyen társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkeznek; a jobb körülmények közül érkező gyerekek rendszerint felülmúlják társaikat. Ezen…